Többszörösen is nagy várakozásokkal készültünk a V4+ Liga második szezonjának első fordulójára.

Kipróbálhattuk ugyanis a vadonatúj Gyirmóti komplexumot. Korábban nem látott nagy kerettel neveztünk a versenyre, a húsz fős csapat harmada elsőversenyes volt. S az európai szövetség elnöke is kilátogatott a versenyre, bejelentést tenni.

A várakozásaink minden soron beteljesültek!

Újoncaink remek játékot produkáltak, meccsről meccsre ért össze a nagybetűs Csapat. A Gyirmóti körülmények fantasztikusak voltak. S Andrea Furlan is jó hírt hozott.

Örök riválisunkat, a cseh Left Overst szombaton legyőztük, majd vasárnap a negyeddöntőben és a bronzmeccsen két hatalmas skalpot gyűjtöttünk be. Előbb a régi ismerős 3SB-t vertük fölényesen, majd a bronzérmet 14:10 arányú meccsen csentük el a szintén cseh Terrible Monkeys orra elől! Külön kiemelendő, hogy tőlük a szombati csoportmeccsen még 8:9-ra kikaptunk, ám a helyosztón főként a lányaink támadójátékának köszönhetően 8:8-as félidő után faképnél hagytuk Európa tavaly 5. legjobb csapatát!

Az eredményhirdetésen Andrea Furlan elnök úr pedig bejelentette hivatalosan is, hogy 2019. június 29-július 6. között a magyar szövetség szervezheti meg a felnőtt Európa-bajnokságot Győr-Gyirmóton!

Indulhat-e ennél szebben egy frizbis szezon?!

V4+ Ultimate Liga, 2.szezon, 1.forduló, Győr-Gyirmót

1. Iron horse

2. Yellow Fever

3. Hallodigaz-e?

4. Terrible Monkeys, 5. 3SB, 6. North Side (SOTG), 7. Left Overs, 8. Plastsiterz, 9. Banik Lasky (DNF), 10. LOL (DNF)

(Balról) Takács Luca, Oláh Dóri, Varga Vivien, Csepi Niki, Kollár-Nagy Melinda, Halmos Vivi, Farkas Anita, Balikó Ádám, Pasztendorf Panka, Pasztendorf Máté, Csanády Bogár, Andrea 'Oddi' Furlan, Erdősi Zoltán, Barna Zsófia, Takács Késa, Szalóky Ádám, Varga Dani, Prigya Jutas, Paksai Márton (képről hiányzik: Gerse József, Csehi Lóránt, Luka Vilmos-felkészítő)

 

Január utolsó hétvégéjén Budapesten került megrendezésre a V4+ Ultimate Liga szezonzáró rájátszás fordulója. A papírforma volt jellemző szinte valamennyi helyezés tekintetében. A szlovák-cseh Iron horse meggyőző magabiztossággal söpört végig a mezőnyön, míg a lengyel Zawierucha és 4hands alakulatai vitték el az ezüst és bronzérmeket.

Számunkra már a döntőbe jutás is nagy eredmény volt, ezen túlmenően is voltak szép pillanataink a VASAS sportpályán. A végül negyedik helyezett Outsiterztől egyetlen ponttal kaptunk ki, míg a cseh Terrible Monkeys ellen döntetlenre voltunk képesek. De a végső győztes Iron horse ellen is 6:6-os állásig fej fej mellett haladtunk!

 

A sorozat további részletei, illetve a 2018/2019-es szezon legfrisebb híreit immár önálló honlapon követhetik az érdeklődők:

v4ultimateleague.com

Köszönjük a kitartó szurkolást az új évben is!

Szokásunkhoz híven, az idei évben sem vonulnak csapataink terembe edzeni a hideg beálltával. A hazai terem bajnokságokon ennek ellenére részt vettek ismét felnőtt alakulataink. S szép sikereket értek el.

Október 21-én, Diósd adott otthont a férfi és női OB-nak. Az egynemű divíziókban első alkalommal neveztünk csapatokat, mivel kizárólag mixed versenyekre készülünk egész évben. Ennek ellenére 2 nevezett női csapatunk, a HalloD és a Donna hozta el az arany- és az ezüstérmeket! Fiaink is két csapattal indultak, és a Hallodigaz-e? el is csípett egy bronzérmet.

November 18-án szintén Diósdon zajlott a mixed terem OB, egyben az idei év utolsó MFSZ versenye. A vegyes mezőnyben is két csapatot indítottunk, s az októberi megmérettetéshez hasonlóan főként a fiatalításra helyeztük a hangsúlyt. A 15 benevezett játékosunkból 3 általános iskolás és 1 középiskolás volt. S további 2 játékosunknak ez volt az első mixed terem OB-ja. A hét csapatos mezőnyben a körmérkőzéseket veretlenül hozta le mindkét gárdánk, így házi döntőt játszhattunk. Melyet végül 12:10 arányban a Hallodigaz-e? nyert meg a Hallod300 előtt.

Az idei évben tehát tovább növeltük a hazai felnőtt Ultimate mezőnyben dominanciánkat, az MFSZ hat Bajnoki címéből hármat egyesületünk nyert el (Nagypályás mixed, terem női, terem mixed). Jövőre célunk a 4/6 arány elérése! Még fontosabb adat, az utánpótlás-bázisunk növekedésének szempontjából: az idén kiosztott 17 dobogós helyezésből 8-at a mi csapataink zsebeltek be (a debreceni FreeBees és a fővárosi FAEE 4-4, a szegedi UTC 1 érmes helyezésen osztozott), s összesen több mint negyven játékosunk lépett pályára az Országos Bajnokságokon idén a felnőtt mezőnyben!

Az OB "házi" döntőjének résztvevői:

(balról jobbra) Förster Niki, Meichl Balu, Rácz Panna, Oláh Dóri, Kácsor Attila, Gerse Joci, Kenderesi Zsuzsi, Paksai Marci, Erdősi Zoltán, Barna Zsófia, Csanády Bogár, Kapusi Timi, Szalóky Ádám, Mireider Andris, Csehi Lóci.

Köszönjük a szurkolást!

Januárban a V4+ Ultimate Liga Döntőjével folytatjuk...

Szeptemberben zárult a hazai felnőtt bajnokság mindhárom divíziója. S bár mixed mezőnyre specializálódott csapatunk, a címvédés mellett női és férfi mezőnyben is előbbre léptünk tavalyhoz képest...

 

Augusztus utolsó hetvégéjén egy korszakot lezártunk a Hallodigaz-e? felnőtt csapatában.

Amolyan történeti áttekintés következik! (előre is elnézésüket kérjük türelmetlenebb olvasóinknak az eddigi leghosszabb beszámoló miatt...)

 

Az idei nyár meglehetősen felemásra sikerült eddig csapatunknak.

A tavalyi évhez hasonlóan, idén júniusban is Hollandiában szerepelt a magyar felnőtt mixed ultimate válogatott. S a tavalyi évhez hasonlóan, idén is egyesületünk adhatta a keret fő bázisát.

Március utolsó hétvégéjén Győrben került megrendezésre a V4+ Ultimate Liga első fordulója.

A visegrádi országok legjobbjai a szlovén bajnokkal kiegészülve mérték össze pillanatnyi erejüket.

Hallodigaz-e? csapatunk három vesztes és három győztes meccs után végül az ötödik helyet szerezte meg.

A januári "Pilot" verseny után március végén útjára indul a V4+ Ultimate Liga sorozat.

A négy visegrádi ország legjobbjai, kiegészülve osztrák és szlovén klubokkal évente három alkalommal mérik össze tudásukat. A 2017. évi szezon az első, melynek első állomása Győrött lesz, a felújított DAC pályán március 25-26-án.

Az Újév első hétvégéjén került megrendezésre Gödöllőn a V4+ Ultimate Liga hagyományteremtő verseny.

Egyesületünk számára sok szempontból is fontos volt a megmérettetés.