Augusztus utolsó hetvégéjén egy korszakot lezártunk a Hallodigaz-e? felnőtt csapatában.

Amolyan történeti áttekintés következik! (előre is elnézésüket kérjük türelmetlenebb olvasóinknak az eddigi leghosszabb beszámoló miatt...)

 

 

2012-ben hivatalosan is ketté vált az akkor tízéves csapat aktuális tagsága. Az alapító generáció tagjai senior szabadidőcsapatként működtek tovább, míg néhány elhivatott játékos teljesen új alapokon versenysport irányba kacsintgatott.

 

Utóbbiak még az évben hozták létre a MUFA Repülő Korong SE-t, s egy ötéves stratégia mentén határozták meg az „utánpótlás sport” projekt felépítését. Ennek alapja volt, hogy 2012 őszén megkezdtük a sportág oktatását a Testnevelési Egyetemen, s felvettük a kapcsolatot számos (főként fővárosi) oktatási intézménnyel, hogy minél több gyerekhez és testnevelőhöz jussunk el. A bázis építés során mindvégig szem előtt tartva, hogy a legnépszerűbb csapatsport alternatívájaként pozícionáljuk magunkat, és nem egy kiegészítő-rekreációs szabadidősport szolgáltatását kínáljuk.

 

Szakítva az akkor éppen 20éves magyar Ultimate szokásokkal, nem azokat szólítottuk meg, akik a frizbit azért szeretnék meg, mert gyorsan látványos eredményeket vagy addig ismeretlen (sport)élményeket érhetnek el egy trendi sportágban. Hanem azokat, akik eredendően a sok munkával (és lassú sikerekkel) járó versenysportot látják meg a víziónkban, és ugyanolyan alázatos szemlélettel állnak a rendszeres edzésekhez, mintha labdarúgásban, kézilabdázásban, vagy vízilabdázásban kellene megküzdeniük a csapatba kerülésért. 

 

Mivel a magyar felnőtt mixed Ultimate számára az egyetlen(?) releváns fokmérő az Európai Kupasorozat, így mi is ennek mentén tűztük ki mérhető céljainkat. A sorozat három részből áll: a hazai bajnokság eredményei alapján lehet kvalifikálni a Kelet-európai regionális fordulóra (EUCR), a 12 legjobb Osztrák, Ukrán, Lengyel, Cseh, Szlovák, Román és Szlovén csapat közé. S a (rendszerint) nyár végi fordulóból a legjobb 2-4 csapat juthat ki az összeurópai Döntőre (EUCF). 2012-ben nem kisebb távlati célt tűztünk ki, minthogy 2017-re a régióból továbbjutunk a nagydöntőbe! (Erre mondják, hogy azért kellenek elérhetetlen álmok, hogy az elérhetőket megvalósítsuk.)

 

2013-ban már arra is büszkék lehettünk, hogy részt vehettünk a csehországi versenyen, hiszen ehhez 2012-ben dobogón kellett végeznünk a hazai országos bajnokságon. Az akkori szintfelmérés tiszta képet adott. A 11 csapatos verseny 11. helyén zártunk győztes meccs nélkül. Két magyar csapat is megelőzött minket, a bevezetőben említett (senior) Huncut, és az akkoriban toronymagasan legerősebb hazai LOL.

 

A 2013 őszi kiinduló pont tehát adott volt: egyetlen egy játékos volt a csikócsapatban, aki már 2012 előtt hallott a sportágról! Ugyanakkor egyre több iskolást és egyetemistát tudtunk megnyerni a sportágnak, négy középiskolában, hat általános iskolában kezdtük el az Ultimate edzéseket, s a TF mellett a BME, az ELTE. majd a BGE, s mára már a SOTE hallgatói is tantárgyként vehetik fel az Ultimate frizbit.

 

2014-ben meglepetésre megnyertük a magyar bajnokságot (kétszer is legyőzve a címvédő LOL-t), a csehországi versenyen pedig 8. helyet értünk el a 11 csapatos mezőnyben.

 

2015-ben a fővárosban már iskolák közötti versenyeket szerveztünk, a felnőtt csapatunk pedig nagypályás versenyt nyert Ausztriában! A harmadik EUCR versenyünkön ismét 8. helyet szereztünk a 12csapatos mezőnyben, de az előző évvel ellentétben ez már egy megérdemelt, magabiztos 8. helyezés volt.

 

Tavaly az első Diákolimpián kivétel nélkül az országos döntő élmezőnyében végeztek „iskolásaink”, felnőtt szinten pedig a régióban is egyre komolyabb presztízsre tettünk szert, miután Mariborban és Prágában is versenyt nyertünk. Az EUCR-en 2016-ban már két csapattal indultunk, hogy minden játékosunk kellő rutint szerezhessen. Az egyik csapatunk ráadásul egyetlen pontra volt a csodától (a szerencsésebb sorsolásnak is köszönhetően váratlanul megnyílt az út a nagydöntőre, de végül 14:15arányban kikaptunk a szlovák ellenféltől). Végül ismét 8. helyen végeztünk (a másik csapatunk 12. lett), miután a kettéosztott felállás eleve kizárta, hogy kondival végig bírjuk az alsó házi rangadókat.

 

A 2017. évben ismét léptünk egy szintet. Sikeresen tető alá hoztuk a V4+ Liga versenysorozatot, melynek köszönhetően három alkalommal is vendégül láthattuk azokat a top csapatokat, amelyek rendszeres résztvevői az európai Kupadöntőnek, s akikről azt álmodtuk öt éve, hogy megszorongatjuk Őket. (Csak három példa: a cseh Yellow Fever 2015-ben az Európai Kupa döntőben 2., a szintén cseh 3SB 3. lett, míg a lengyel FLOW 2014-ben volt ezüstérmes a kontinens legjobbjai között. S most ezek a csapatok a mi versenyeinkre járnak pallérozódni, így számunkra okozva hihetetlen lehetőségeket a fejlődésre.)

 

 

Mindezek után 2017. augusztus 26-27-én ismét a cseh Velké Bilovicében játszhattunk a régió 10 legjobb csapata között. Az öt éve megálmodott célunk eléréséhez most a 3. helyet kellett volna megszerezni.

 

Az utazás előtt konstatáltuk, hogy mit is ért el kis klubunk öt év alatt. A semmiből felépítettünk egy profin működő sportegyesületet; országszerte mintegy 20 általános és 10 középiskolában, valamint 5 egyetemen azért űzik heti rendszerességgel az Ultimate frizbit, mert mi anno ezt elterveztük. A hazai mixed mezőnyt teljesen „uraljuk” (felnőtt és utánpótlás szinten is). S ami a legkellemesebb: a korábban általunk csak csodált külföldi csapatok komoly riválisként számolnak velünk. Ez önmagában maga a siker. S meg kell jegyezni, hogy mivel 2012-ben egy addig senki által nem járt úton indultunk el, ezért a hazai riválisok és ernyőszervek is többnyire szembeszelet fújtak. Igaz, ezzel csak plusz motivációkat szabadítottak fel egyesületünk vezetőiben...

 

Persze nem mi lennénk a „Hallod”, ha nem akarnánk feltenni az i-re a pontot! S a hétvégi versenybe kettős céllal mentünk bele: szem előtt tartjuk, hogy van esélyünk a dobogóra (még úgy is, hogy két alapemberünket kellett nélkülöznünk). Ugyanakkor, ha ez nem sikerül, akkor is tartással játszunk az összes mérkőzésen, és megalapozzuk az ellenfelek „tiszteletét” a jövő év(ek)re!

 

Az idei versenyé volt az elmúlt 5 szezon legkiegyensúlyozottabb mezőnye. Lefelé senki nem lógott ki (a szintén többszörös EUCF résztvevő Wunderteam ugyan a junior csapatát küldte, se ennek megfelelően 10. helyen végeztek; de még ez a csapat is erősebb volt mint a tavalyi utolsó két helyezett). S a jövő évi klub Világbajnokságra készülő szlovák Os Zla, és a cseh válogatott gerincét adó Terrible Monkeys volt „felfelé” látótávolságon kívül. Vagyis 7 csapat nagyságrendileg egyforma eséllyel szállt ringbe a még továbbjutást érő harmadik helyért. S ebből nem csak a miénk volt magyar.

 

Talán a sors keze? Mindenesetre a 2013. évi debütálásunk után ismét nevezett a versenyre a fővárosi LOL, saját bevallásuk szerint is továbbjutási célokkal. Ráadásul az első csoportmeccs a magyar rangadóval indult. Objektív szemmel nézve mi voltunk a mérkőzés esélyesei, de törekedtünk rá, hogy ez ne altassa el éberségünket.

 

Félidei szünet húsz percnyi játék után: 8:0 ide! Nem elírás. Valóban a sportágban szinte példátlan módon lenulláztuk az ellenfelet a félidőre. Ebben a húsz percben benne volt a válasz a hazai (mixed) Ultimate és az elmúlt öt év minden szakmai kérdőjelére…

Mi is történt?!

A LOL ismét az „örök magyar" módszert választotta: Egyéni játéktudás alapján hirdetett kerettel jöttek. Csak a saját támadójátékukra koncentráltak. Az alapos bemelegítést követően nem kondicionálisan, hanem mentálisan igyekeztek versenyben maradni. S improvizálással próbálták leplezni az összeszokottság hiányát.

Mindezzel szemben a Hallod az elvégzett munka magabiztosságával, az egyéni kvalitások helyett a csapattaktikára építve, és a saját sémák helyett az ellenfél döntéseihez alkalmazkodva játszott. (Filmes példával élve a Spártai specialisták játszottak a lelkes Athéni amatőrökkel). 

Olyannyira felborult a pálya, hogy már az első félidőben pályára lépett a Hallod szinte valamennyi játékosa, köztük 2 elsőversenyes! (Boksay Bendegúz és Ghyczy Andris életük első versenye előtt összesen 3 edzésen vettek részt.) S a félidőt jelentő 8. pontot a mindössze 15 éves Pasztendorf Panka kapta el (, még egy 2002-es születésű fiú, Galambos Bendegúz volt aktív tagja csapatunknak a hétvégén.) A második félidőben gyakorlatilag a kulcsembereink pihentetése volt a cél, s a fiatalok kaptak egyre több lehetőséget a gyakorlásra. (Barna Zsófia egy apró sérülés miatt a második játékrészben már nem is játszott.)

 

A LOL számára hízelgő 15:7-es végeredmény külön pikantériája, hogy mivel a meccsen nem lépett pályára Erdősi Zoltán, ezért tény: olyan 15fős Hallodigaz-e? ütötte el már az első meccsen a továbbjutás reményétől a LOL-t, melyben egyetlen játékos sem volt, aki 2012 előtt egyáltalán hallott volna az Ultimate sportágról. (De még a 2013-as EUCR-en is mindössze két mostani játékos vett csak részt, újoncként.) A hatvan percre lerövidült mérkőzés csattanós válasz azon kevesek számára, akik még eddig is megkérdőjelezték volna, hogy a „Hallod” 2012-es szemléletváltása egy igenis járható, sőt nemzetközi szinten az egyetlen járható út a repülő korong csapatsport, mint versenysport fejlődése terén.

 

A második csoportmérkőzésen az első helyen kiemelt Terrible Monkeys várt ránk. A cseheket az idén megszorítani sem realitás számunkra, mivel teljes kerettel, EUCF dobogós tervekkel készültek, s ennek megfelelően minden bevethető játékosuk részt vett a mostani versenyen is. (A 20fős csapatukban a játékosok átlagosan! 16éve űzik a sportágat. Nálunk ez az átlag 4év – beleszámítva az edzőnket, aki egymaga annyi ideje játszik, mint a többi 15csapattársa összesen, 25éve J)

 

Ennek megfelelően a mérkőzésen végig rotáltuk a csapatot, Zsó a térdfájdalmai miatt nem játszott. A 6:15 arányú vereség inkább még dicséret is fiataljaink számára, akik nem ijedtek meg az ellenféltől, és bátran vezettek támadásokat.

 

Két mérkőzés után, kitekintve a másik csoport eredményeire, egyértelmű volt, hogy a harmadik csoportmeccsünk dönt a verseny bronzérméről. A másik csoportban ugyanis a szlovák Os Zla mögött kiemelt csapatok (egy szlovák, egy osztrák és egy török a már említett Wunderteam mellett) olyan körbeverést, és eredményeket produkáltak, amely alapján kijelenthető volt, hogy a mi csoportunk ezúttal az erősebb. Sokkal.

 

A sorsdöntő mérkőzésen egy régi ismerőssel, a házigazda Left Overs-szel tehát a továbbjutásért harcolhattunk. Mellettük szólt a hazai pálya előnyén túl, hogy legutóbbi találkozásunkkor döntő pontos meccsen legyőztek minket. Mellettünk szólhatott, hogy a legutóbbi 6 párharcunkból négyet mi nyertünk ellenük. S azt gondolhattuk, hogy nem tudja meglepni egymást a két csapat. Ebben azonban sajnos nekünk kellett tévednünk. A csehek ugyanis korábbi irányítójukat lecserélték a versenyre, s a helyette beállt fiatal dobóspecialistára egy teljesen új támadójátékot dolgozott ki az edzőjük. Nagyon profin felkészültek a játékunkból, nem zavarta meg Őket, hogy lassítjuk a támadásaikat, (Tőlük is) szokatlanul türelmesek maradtak. 2:5 arányban elléptek az első tíz percben. Olyan erőket kellett mozgósítanunk a visszazárkózáshoz, amelyeket egy mérkőzés első felében még nem szerencsés; Csanády Bogár, Bánhidi Panna, Zsó, Kácsor Attila, Paksai Marci és Heppes Misi is rengeteget és jól dolgozott mezőnyben, s így 5:5-nél újra meccsben voltunk, a félidő azonban 5:8 arányú Left Overs előnyt hozott. A szünetben konstatálhattuk, hogy két meghatározó játékosunk hiánya itt döntő tényező lesz. A támadásainkat a félpályáig viszonylag könnyen hoztuk fel, így Kovács Bence távolléte még önmagában talán nem lett volna kritikus. Azonban a csehek nagyon profin megoldották a saját zónájuk előtti védekezést, így ha nem működtek tökéletesen a hosszú indításaink (márpedig sajnos nem működtek), akkor Szabó Ancsa gyilkos befejezőjátékának elmaradása már mindenképpen a házigazdák felé billentette a mérleg nyelvét. Hiba lenne nem beismerni, hogy ezen a napon a csehek pontosabb és szebb Ultimate-et játszottak, mint mi, és megérdemelték a legyőzésünket. A második félidő elején 9:12-ig ment az adok-kapok, de a különbség tartása is sokat kivett az alapembereinkből, ráadásul egy kritikus sok turn-overes pontot nem sikerült befejeznünk, így 10:12 helyett 9:13-mal mentünk bele a végjátékba. Fiataljaink dícsérete, hogy még egy hajrát meg tudtunk indítani, és 12:14-re felzárkóztunk. Éreztük is, amit a csehek utólag be is vallottak, hogy még az utolsó pillanatban is rettentően izgultak, hogy képesek lesznek-e lezárni a meccset; mert a zónavédekezésünkön sikerrel változtattunk, és kondival is jobban bírtuk a végét, mint Ők. Mindenesetre nem panaszkodhatunk a 12:15-ös vereség után sem, ezen a 90percen megérdemelt volt a hazaiak győzelme.

 

Érdekes módon a vereség ellenére nem roppant össze a csapat. Mindannyian tudtuk, hogy önmagában az első három meccsünk összképe egy óriási siker. S nem feledtük, amit elterveztünk: idén mentálisan is végig azt fogjuk sugallni az ellenfeleknek, hogy évekre, évtizedekre számolni kell velünk a legnívósabb verseny(ek)en is.

 

Ehhez az utolsó csoportmeccsen az osztrák Disc Fiction ellen kellett volna nyerni. Szintén régi ismerőseink. Hasonló játékerőt képvisel a két csapat; s az osztrákok ekkor már szintén túl voltak a LOL legyőzésén, így nyomás nélkül, felszabadultan estek nekünk. Az első félidőben minden játékosunk ugyanannyi játéklehetőséget kapott. S talán az egész hétvége legörömtelibb produktuma volt, hogy 7:8-as félidőt értünk el. Kiemelendő talán Paksai Marci támadójátéka, mely nagyon aládolgozott a fiataljaink beépülésének. A már korábban említett ifjak mellett Förster Niki és Szalóky Ádám is példamutató asszertivitással segítette a csapatot pontokhoz! (A hétvége során a két irányítónkat leszámítva – Zsó és Zoli nem is járt az ellenfél zónájában egyszer sem – minden csapattagunk több pontot is szerzett!) De nem lehetett panasz Kenderesi Zsuzsira, Gerse Jocira és Lauter Szilvire sem, akik simán elviselték a rutinosság terhét a maguk három évnyi tapasztalatával – míg az osztrákoknál 4-5 játékos már az előző évtizedben sem volt újonc.

 

A második félidőben pár alkalommal feltettünk egy keményebb zónavédekezést, és támadásoknál is a biztosabb megoldásokat választottuk. A végeredmény 15:13 ide.

 

Vasárnap két meccs várt ránk, s egy ismerős (deja vu) szituáció: az elmúlt három évben mindig az 5-8. helyekért játszhattunk, s – bár különböző okokból – mindig 8. helyen végeztünk, két vereség után. Nem véletlen, hogy ezúttal már ki akartunk lépni abból a sztereotípiából, hogy egy fatalista csapat vagyunk, akit meg lehet roppantani, és ha csodát nem érünk el, akkor az elérhető céljainkat feladjuk. Vagyis ezúttal nagyon akartuk az 5. helyet!

 

A keresztmérkőzésen a szlovák North Side ellen léptünk pályára. Az U20-as szlovák válogatottakra épülő csapat, pár rutinos irányítóval kiegészülve meglepően taktikus játékot játszott. S hogy lábon végig bírnak egy kétnapos versenyt, az nem volt kérdés. Minket dicsér, hogy a 8:3-as első félidőben a fegyelmezett védekezésünk lehetővé tette ismét, hogy minden játékosunk sok lehetőséget kapjon. S már az is megmutatkozott, hogy az újoncok közül kinek mi lehet az erőssége (Andris zónavédekezése akár legelöl, akár leghátul; Törpe sebessége és korongolvasása, Ádám helyezkedése stb.).

 

A második félidő elején északi szomszédaink megmutatták, hogy nem véletlenül előzték meg a Wunderteamet és a LOL-t, egészen 10:9-re felzárkóztak. De ezzel el is fogyott a puskaporuk, Zsó, Bogár és Panna kézbevette a támadójátékot, és csak a különbség mértéke volt kérdés. A főként 17-20 éves szlovákok elleni meccset stílszerűen a mindössze 15éves Pankánk zárta le, miután Heppes Misi félpályás fonákját elkapta. 15:9 ide. 

 

Az ötödik helyért ismét az osztrák Disc Fiction került az útunkba, miután egy őrült meccsen 12:11-re megverte a szintén osztrák Chuck Bronsont. Amellett, hogy egy hétvégén nagyon nehéz kétszer ugyanazt az ellenfelet megverni, az is ellenünk szólt, hogy Paksai Marci bokája nem jött rendbe (éppen egy Disc Fiction játékos taposta meg még szombaton a második félidőben), így a támadójátékunk kevesebb variációs lehetőséget tartogatott. Klagenfurti barátaink ráadásként készültek némi meglepetéssel is. A védekezésüket aszerint váltogatták, hogy Zsó vette fel nálunk a korongot (ekkor zónáztak), vagy Zoli (ekkor embert fogtak). Vagyis „okosan” kihasználták, hogy az első számú irányítónkat letaglózták az előző meccsünkön…

 

A zárómeccs első félideje így inkább az osztrákok szája íze szerint alakult, 2:6-ra el is mentek. De ekkor előtört az a harci akarat a csapatból, ami EUCR-en második napon még soha. Egy erős sideline-nal felvértezve 4:6-ra kapaszkodtunk fel, majd behúztunk egy kb. 20perces pontot (5:6). S bár ismét 7:8 volt a félidő oda, a lélektani előny nálunk volt. Az egész hétvégi remek csapatmunkánk mellett még egy apróságon csúsztak el a sógorok: azon még túl lendültek volna talán, hogy Misi kiosztott vagy hat blokkot a meccsen, és minden játékosunk harapott a védekezés során… de azzal nem számoltak, hogy ez a Hallod már réges-régen nem egyemberes csapat. Sőt, Erdősi Zoli játszotta az egyik legkevesebb játékpercet a hétvégén, így a 6. meccs végét kifejezetten jó fizikai állapotban abszolválta. A többiek pedig szinte hiba nélkül a kezére jártak akár mezőnyben, akár az ellenfél zónájában. Így mindössze 3 pontot engedélyezve a DF-eseknek a második félidőben, 14:11-re behúztuk az 5. helyezést érő győzelmet.

 

Fontos tényező az eredmény mellett, hogy 10.83-as Spirit pontátlagot értünk el a 6 meccsünk alapján, s ezzel 4-ek lettünk a Spirit rangsorban úgy, hogy minden ellenféltől legalább 10 pontot kaptunk (ez utóbbit a résztvett 10 csapat fele mondhatja el magáról).

 

Végeredmény:

 

1.Os Zla;

 

2. Terrible Monkeys;

 

3. Left Overs (SOTG);

 

4. Steamhuck;

 

5. HALLODIGAZ-E? (10.83s);

 

6. Disc Fiction;

 

7. Chuck Bronson;

 

8. North Side;

 

9. LOL;

 

10. Wunderteam

 

 

 

Összegezve tehát, nem vagyunk maradéktalanul elégedettek, mert az 5éve (hasraütésszerűen?) kitűzött célt nem értük el ("éhesek maradtunk"). Ugyanakkor büszkék és magabiztosak lehetünk, mert bebizonyítottuk, hogy nincs elérhetetlen cél, megvetettük a lábunkat a régió élmezőnyében. Az ellenfelek tartanak tőlünk (a Left Overs papírforma szerűen megnyerte a bronzmeccsét, s utána odajöttek hozzánk, hogy elmondják: a mi legyőzésünk volt az egész szezonjuk legfőbb sikere! Ami nagyon jól esett…) és számolnak velünk.

 

Egy korszak lezárult. Sikerült felépíteni nemcsak egy felnőtt csapatot, de egy teljes utánpótlás rendszert. Megérkeztünk a régió olyan „brand”-jei közé, mint a már említett 3SB, vagy a szlovák Outsiterz, mely csapatok úgy érnek el kiugró eredményeket felnőtt szinten, hogy kizárólag saját nevelésű játékosokat foglalkoztatnak, és nem személyekre, hanem a saját arculatú képzésükre és így a biztonságos folyamatosságra építenek minden korosztályban.

 

A következő korszak a megmaradás/továbbfejlődés időszaka kell legyen. Valami nagyot elérni kemény munkával jár, de azt megőrízni legalább akkora és legalább olyan szép feladat. Ez vár most ránk, ez vár a MUFA RK SE tagjaira, s ez kell hogy motiváljon egyre többeket nem csak a pályán, de sokszor a háttérmunka során is.

 

És csak bízni tudunk benne, hogy a példánk idehaza is ragadós lesz, s egyre több egyesület indul el a rendszerszintű megújulás felé…

 

Mindazoknak akik 2012 óta akár edzésen, akár mérkőzésen részt vettek csapatainkban, vagy szurkolóként, szülőként, barátként segítették játékosainkat, vagy akár csak egy kedves szóval, egy elismerő LIKE-kal bíztatták bármelyiküket is, nagyon köszönjük! Ez az öt év ezzel az 5. helyezéssel bezárólag egy sikertörténet, amelyben Mindenkienk elévülhetetlen az érdeme! S hálánk jeléül megígérhetjük, hogy ezután is komoly álmokat szövögetünk, és mindent megteszünk, hogy el is érjük azokat.

 

Hajrá Hallodigaz-e? HAU, HAU, HAU!

Álló sor (balról): Paksai Marci, Ghyczy Andris, Gerse Joci, Erdősi Zoli, Galambos "Nyunyó" Bendegúz, Kácsor "Kacsa" Attila, Szalóky Ádám, Heppes Misi, Boksay "Törpe" Bendegúz. Térdelő sor: Csanády Bogár, Barna Zsó, Kenderesi Zsuzsi, Bánhidi Panna, Lauter Szilvi, Pasztendorf Panka, Förster Niki