Szeptemberben zárult a hazai felnőtt bajnokság mindhárom divíziója. S bár mixed mezőnyre specializálódott csapatunk, a címvédés mellett női és férfi mezőnyben is előbbre léptünk tavalyhoz képest...

Szeptember 16-án a HalloDonna fantázianevű lánycsapatunk a tavalyi bronzérem után döntőt játszhatott. A címvédő Bambit ugyan nem sikerült megszorongatni, de az ezüstérem mellett fontos tényező, hogy az idei bajnoki meccseken 14! újoncot sikerült játszatni a bajnokságban. Két műtéten átesett alapemberünk hiánya eleve eldöntötte a bajnoki cím sorsát, ez azonban remek lehetőséget nyújtott a fiatalok rutinszerzéséhez.

A fiúk idén is bronzérmet szereztek, de egyre közelebb kerülnek az évek óta hegemónnak tűnő debreceni FreeBees és fővárosi LOL csapataihoz. Utóbbit idén az első mérkőzésen már le is győzték fiaink. Csupán a szeptember 16-i vereség mértéke miatt állhattunk a dobogó alsó fokára. A puszta eredményen túl itt is a számos újonc sikeres beépítése volt a szezon fő pozitívuma: a bajnokikon a fiúknál 11 olyan játékosunk lépett pályára, akik tavaly még nem űzték a sportágat.

A gyáli 2.fordulón részt vett lányok és fiúk

A szezonunkat 23-án koronáztuk meg a mixed divízió bajnoki címének megvédésével. Az idei évben két fordulós volt a vegyes OB is, így a budepesti Dinomite és a szegedi Szufla csapataival két-két alkalommal játszottunk (, míg a LOL ellen csak egyszer, mivel régi riválisaink csak a második fordulóban vettek részt). A fölényünk a tavalyinál is jobban kidomborodott a záró fordulóban. A Szufla és a LOL elleni meccseknek csak presztízsből volt jelentősége, így a fiataljaink rengeteg játéklehetőséget kaptak. Amivel szépen éltek is. A szegediek ellen 15:4-re nyertek, a LOL ellen pedig 6:6 arányú első félidőt játszottak.

A második félidőben hívtunk először sort, aminek meg is lett az eredménye, 10perc alatt 10:6 arányban elléptünk, s a meccs végén ismét a fiatalok zárták le a fennmaradt kérdést, 11:9 lett a vége.

A bajnoki döntőnek is felfogható Dinomite elleni mérkőzést sorhívással kezdtük, s a vártnál is hamarabb eldőlt a meccs: negyed óra után 5:1 volt az eredményjelzőn. Ekkor ismét átadták a rutinosabb játékosaink a fiataloknak a terepet, akik simét nagyot játszottak. 8:3 arányú félidő után 13:4 is volt az eredményjelzőn. Ezzel matematikailag is eldőlt az aranyérem sorsa mivel az első fordulóban 15:12 arányban nyertünk, így fél órával a mérkőzés vége előtt már ünnepi volt a hangulat a csapatban. Ezt ugyan a lelkes ellenfél meglovagolta, és egészen 13:12-re felzárkózott, azért a hibátlan eredménysort megtartandó 14:12-vel lezártuk a meccset.

Összességében tehát a mixed bajnoki arany, és a fiú bronz mellett idén a lányok ezüstre javítottak, s a fiatalítás is sikeres volt a hazai mezőnyben.

Tizenöt bajnoki meccsünkön az alábbiak szerepeltek:

Barna Zsófia, Bánhidi Panna, Csanády Bogár, Nádasi Anna, Taylor Eszter, Szlovák Enikő, Papp-Lukács Dóra, Peredi Zsófia, Zabán Klára, Horváth Luca, Török Kitti, Förster Niki, Rácz Panna, Lőwy Petra, Farkas Anita, Oláh Dóra, Kenderesi Zsuzsi, Lauter Szilvi, Pasztendorf Panka, Tóth Zsófia 

Czinder Ákos, Huszár Zsombor, Kiss Bence, Molnár Dani, Imre Norbert, Szuhánszky Tamás, Galambos Ádám, Galambos Bendegúz, Meichl Balázs, Szalóky Ádám, Kovács Bence, Paksai Márton, Érsek Márk, Heppes Áron, Heppes Mihály, Sajósi Vince, Ferenczi Bálint, Gerse József, Ghyczy András, Boksay Bendegúz, Kácsor Attila, Erdősi Zoltán

A mixed csapat tagjai a 23-i eredményhirdetést követően

Köszönjük minden kedves Szurkolónknak az egész évi bíztatásokat!