Szokásunkhoz híven, az idei évben sem vonulnak csapataink terembe edzeni a hideg beálltával. A hazai terem bajnokságokon ennek ellenére részt vettek ismét felnőtt alakulataink. S szép sikereket értek el.

Október 21-én, Diósd adott otthont a férfi és női OB-nak. Az egynemű divíziókban első alkalommal neveztünk csapatokat, mivel kizárólag mixed versenyekre készülünk egész évben. Ennek ellenére 2 nevezett női csapatunk, a HalloD és a Donna hozta el az arany- és az ezüstérmeket! Fiaink is két csapattal indultak, és a Hallodigaz-e? el is csípett egy bronzérmet.

November 18-án szintén Diósdon zajlott a mixed terem OB, egyben az idei év utolsó MFSZ versenye. A vegyes mezőnyben is két csapatot indítottunk, s az októberi megmérettetéshez hasonlóan főként a fiatalításra helyeztük a hangsúlyt. A 15 benevezett játékosunkból 3 általános iskolás és 1 középiskolás volt. S további 2 játékosunknak ez volt az első mixed terem OB-ja. A hét csapatos mezőnyben a körmérkőzéseket veretlenül hozta le mindkét gárdánk, így házi döntőt játszhattunk. Melyet végül 12:10 arányban a Hallodigaz-e? nyert meg a Hallod300 előtt.

Az idei évben tehát tovább növeltük a hazai felnőtt Ultimate mezőnyben dominanciánkat, az MFSZ hat Bajnoki címéből hármat egyesületünk nyert el (Nagypályás mixed, terem női, terem mixed). Jövőre célunk a 4/6 arány elérése! Még fontosabb adat, az utánpótlás-bázisunk növekedésének szempontjából: az idén kiosztott 17 dobogós helyezésből 8-at a mi csapataink zsebeltek be (a debreceni FreeBees és a fővárosi FAEE 4-4, a szegedi UTC 1 érmes helyezésen osztozott), s összesen több mint negyven játékosunk lépett pályára az Országos Bajnokságokon idén a felnőtt mezőnyben!

Az OB "házi" döntőjének résztvevői:

(balról jobbra) Förster Niki, Meichl Balu, Rácz Panna, Oláh Dóri, Kácsor Attila, Gerse Joci, Kenderesi Zsuzsi, Paksai Marci, Erdősi Zoltán, Barna Zsófia, Csanády Bogár, Kapusi Timi, Szalóky Ádám, Mireider Andris, Csehi Lóci.

Köszönjük a szurkolást!

Januárban a V4+ Ultimate Liga Döntőjével folytatjuk...